Kalocsai Sárköz

A Kalocsai Sárköz elsősorban földrajzi-történeti tájegység, mely a Duna árvízjárta, alacsony fekvésű tájára, valamint az Örjeg vonalát övező homokhátság szélére terjed ki. Történelmileg a kalocsai érseki uradalom területét fedi le.

A tarka virágú kalocsai hímzés és pingálás messze földön ismert, végeredményben a magyar népművészettel azonosítják. Ez a művészet a Kalocsa 18–19. századi határában kialakult falvak: Drágszél, Homokmégy, Öregcsertő, Szakmár, Újtelek és a hozzájuk tartozó településrészek hagyományos paraszti kultúrája. A jellegzetes nyelvjárása, népművészete, katolikus vallása által jól körülhatárolható, földrajzilag a Kalocsai Sárköznek nevezett régióban élő néprajzi csoportot potának nevezik a környező falvak lakói. A ma is alkotó író-, pingáló- és hímzőasszonyok a kalocsai népművészet hordozói és életben tartói. A hagyományőrző csoportok, a néptáncegyüttesek, a múzeum, a népművészeti ház e jellegzetes kultúra, a népművészet által meghatározott kalocsai identitás őrzői.

Kalocsa és valamikori szállásainak lakói elkötelezettek népművészetük iránt. Számos alkalmat teremtenek viseletük, táncaik bemutatására (Szent Iván éji Mulatság, Duna menti Folklórfesztivál, Kalocsai Paprika Napok, falunapok, szüreti bálok). Ezeken az eseményeken a legfiatalabbaktól a legidősebb korosztályig mindenki részt vesz, ennek köszönhetően lehetőség nyílik a kultúra átörökíthető elemeinek továbbadására. A városban nagy szerepet kap az iskolai és a művészeti oktatás kereteiben zajló hagyományápolás.

Kalocsa és környéke élő hagyományai (pingálás, hímzés, viselet, tánc) 2010-től a Szellemi kulturális örökség nemzeti jegyzékén szerepelnek.