A nagymamám is, anyám is varrással, hímzéssel foglalkozott, én pedig úgy belecsöppentem ebbe, hogy tanulni se kellett, mert ebben nőttem fel. Az írás áll a legközelebb a szívemhez. Mikor férjhez mentem, elmentem menyecskének a páromékhoz. Ott volt egy néni a szomszédban, az Antal Treszka néni, aki már idősebb volt és állandóan írt. Sokszor átmentem hozzá, és gyakran csak úgy odalökte elém a terítőket, hogy tintázzam ki. Segítettem neki, és akkor azt mondta, hogy te leány csináld, mert belőled biztos, hogy lesz valami. Úgy felbátorított, hogy onnantól folyamatosan írtam.
Tervezésnél az alapokat és a virágformákat kell megtanulni. Az írásnál, a tervezésénél az a legfontosabb hogy az indákat hogyan hajlítjuk. Ez a lényege a kalocsainak, hogy az indák merre hajlanak. Pingálni is szeretek, de most már annyira nincs rá igény. Inkább irodákba vagy bemutatókon szoktam pingálni, lakásokba már nem annyira.
Minden csokor egy-egy gombócból, egy-egy nagy kerek maszatból alakul ki. Rögtön ecsettel. A hibákat úgy korrigáljuk, hogy ha valahol nem úgy áll, akkor úgy fordítjuk a levelet, vagy hozzá az aprót, hogy az jól álljon. Ezeket fejből rajzoljuk, az utolsó pontig tudunk rajta formálni meg alakítani.
1993-ban a Népi Iparművész, 2002-ben pedig a Népművészet Mestere címet is megkaptam, ez számomra a legkedvesebb.
Forrás: http://szabobernadett.com/2010/06/kalocsai-pingalas/#more-149
